Fagyasszunk!

Itt a nyár. Sőt lesz még ősz is. A gyümölcsök és zöldségek sosem olyan szépek, ízletesek és egészségesek, mint ilyenkor, frissen. Ha a babánknak szerencséje van, éppen most kezdődik a hozzátáplálás időszaka. De akár nagyobb, akár kisebb a csemeténk, gondolkodjunk előre, és tegyünk róla, hogy télen is a lehető legegészségesebb, hazai gyümölcsöket, zöldségeket adhassuk nekik! Egyszóval fagyasszunk!

A legtöbb gyümölcs- és zöldségféle alkalmas a fagyasztásra, és így nem veszít annyit tápanyagtartalmából sem, míg befőzéskor jelentősen csökkenhet vitaminok, ásványi anyagok és rostok mennyisége. A lényeg, hogy mindig ép, egészséges és érett darabokat válassz ki. (A fagyasztóban ugyanis nincs utóérés, de a hibás zöldség vagy gyümölcs kiolvasztáskor gyorsan veszít minőségéből.)


A gyümölcsök fagyasztása


Tisztítás

Bármilyen gyümölcsről legyen szó, csak megtisztítva szabad elrakni. Fagyasztás előtt tehát mosd meg a kiválasztott darabokat, és távolítsd el a leveleket, szárakat! A héjat csak akkor hámozd le, ha darabolva vagy pépesítve szeretnéd elrakni a gyümölcsöt! A megtisztított gyümölcsöket csöpögtesd le, és tiszta konyharuhán szárítsd meg, hogy elkerüld a jegesedést!


Magozás

Kimagozni csak a nagyobb, könnyen eltávolítható magvú gyümölcsöket (barackot, szilvát) érdemes, mert a magozással sok értékes gyümölcslé is elvész. A mag kiszedéséhez vágd ketté a gyümölcsöt, de az is elég, ha a közepéig bevágsz, így egyben marad.


Szeletelés, darabolás

A fagyasztás előtt általában az almát, körtét, barackot szokták felszeletelni. Az almát és a körtét cikkekre is vághatod, a barackot elég elfelezni. A gyümölcsöket a vágott felükkel lefelé fordítva helyezd tálcára, fagyaszd kb. 4 órán át, majd utána csomagold be!


Pépesítés

A legtöbb fagyasztható gyümölcsöt elrakhatod pépesítve is. A mosás, hámozás és magozás után turmixgépben vagy gyümölcsreszelőn könnyedén pürét készíthetsz belőlük, csak közben ügyelj a tisztaságra!


„Gurulós” gyümölcsök

A piros bogyós gyümölcsök (eper, málna, ribizli, áfonya), de a meggy és a cseresznye is könnyen összeesnek, élvezhetetlenné válnak fagyasztás közben. Hogy ezt elkerüld, terítsd a megtisztított gyümölcsöket tálcára, így fagyaszd kb. 4 órán át, és csak utána csomagold be!


Csomagolás

Alapszabály, hogy csak akkora adagokat készíts, amennyi egy alkalommal elfogy, hiszen a kiolvasztott ételeket azonnal el kell fogyasztani. A csomagoláshoz használhatsz kisebb dobozokat (apró, törékeny gyümölcsökhöz, pépekhez) vagy zacskókat (nagyobb, keményebb gyümölcsökhöz), de minden esetben legyenek tiszták és szárazak. Készíthetsz vegyes adagokat is, így nem kell egyszerre több csomagot is megbontanod. Minden dobozra és zacskóra írd rá, hogy mi van benne, és mikor tetted el!


A zöldségek fagyasztása


Tisztítás

Zöldségek esetében szintén tisztítással kell kezdeni a feldolgozást. Távolítsd el a gyökeret, szárat, levelet, egyszóval minden olyan részt, amit nem szánsz fogyasztásra! Ezután következik a hámozás, a mosás (egyes zöldségek súrolást is igényelnek) és a szárítás.


Szeletelés, darabolás, pépesítés

A zöldségeket érdemes olyan darabokra aprítani, amekkorában fel szeretnéd majd használni. A legtöbb zöldségből püré is készíthető.


Egészben elrakható zöldségek

Bizonyos zöldségeket feldolgozás nélkül, közvetlenül a tisztítás után is elrakhatsz. Ilyen a kelbimbó, a paradicsom, a paprika és a hüvelyesek (borsó, bab).


Blansírozás

A legtöbb zöldségfélét blansírozni, azaz előfőzni is kell fagyasztás előtt. Tedd a megtisztított feldarabolt zöldségeket egy drótkosárba vagy szűrőbe, majd mártsd néhány percre forró vízbe! Az idő leteltével azonnal hűtsd le hideg folyóvíz alatt, vagy tedd jeges vízbe! Néhány zöldség blansírozási és eltarthatósági ideje (újraforrás utáni főzési idő / eltarthatóság -18 fokon):

  • Bab: 4-7 perc / 12 hónap
  • Borsó: 3-5 perc / 12 hónap
  • Brokkoli: 7-8 perc / 12 hónap
  • Burgonya: 3-4 perc / 6 hónap
  • Gomba: 5-7 perc / 12 hónap
  • Karalábé: 2-3 perc / 12 hónap
  • Karfiol: 3-4 perc / 8 hónap
  • Káposztafélék: 5-9 perc / 12 hónap
  • Kelbimbó: 5-6 perc / 12 hónap
  • Kukorica: 4-7 perc / 6-12 hónap
  • Sárgarépa: 3-4 perc / 12 hónap
  • Sóska: 6-8 perc / 12 hónap
  • Spenót: 5-8 perc / 12 hónap

Nem blansírozható zöldségek: hagyma, paprika, paradicsom, tök, uborka.


Csomagolás

Csomagolás előtt érdemes a zöldségeket tálcára terítve kb. 4 óráig fagyasztani, hogy megtartsák formájukat, és ne fagyjanak össze. Ezután ugyanúgy lehet elkészíteni az adagokat, ahogy a gyümölcsöknél.


Fűszernövények fagyasztása


A gyümölcsök és zöldségek mellett egyes fűszernövények (petrezselyem, zeller, kapor, stb.) is fagyaszthatók. Alaposan bezacskózva eltehetsz szárított, de friss, megtisztított növényt is. Egyedül a kapor nem bírja a hagyományos fagyasztást, ezért ezt előbb ugyanannyi vízzel össze kell keverni, és így becsomagolni.


További tippek a fagyasztáshoz


Mi fagyasztható?

  • Minden friss élelmiszer fagyasztható, kivéve: hagyma, retek, fejes saláta, egész tojás, szénsavas és üveges italok.

Fagyasztási módok

  • Érdemes a zöldségeket, gyümölcsöket tálcán szétterítve előfagyasztani néhány órán át, így jobban megőrzik formájukat, állagukat.
  • A fagyasztani való élelmiszert előbb hűtőben hűtsd le, hogy gyorsabban megfagyjon, és ne olvassza ki a már lefagyasztott ételeket!
  • Gyorsfagyasztás esetén nem képződnek nagy jégkristályok, így nem roncsolódnak a gyümölcsök és a zöldségek.

Fagyasztási idők

  • A borsó 3-4 perc alatt, a feldarabolt sárgarépa 5-6 perc alatt, a hasábburgonya 10-12 perc alatt fagyasztható -18 fokosra minőségromlás nélkül.

Csomagolás

  • Száraz élelmiszereket száraz csomagolóanyagba, pára- és légmentesen csomagolj, így elkerülhető a jegesedés és az összefagyás.
  • Érdemes lapos csomagokat készíteni, gyorsabban átfagynak, és könnyebben tárolhatók.
  • Pépeket, leveket fagyaszthatsz a sterilizálható tejtároló edényekben is.
  • Folyadékok esetében ne töltsd tele az edényt, hogy legyen hely a térfogatnövekedéshez.
  • Készíts egyszeri felhasználásra alkalmas adagokat!
  • Mindig feliratozd a csomagokat!


Forrás:

(Megjegyzés: a bejegyzés dátuma nem egyezik meg a cikk írásának időpontjával)

Reklámok

Frutti di mare

(Most, hogy sikerült életre kelteni a fotógépet, és kinyerni belőle a régi képeket is, végre be tudok mutatni egy tavaszi műremeket.)

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akinek a gyerkőce nehezen viseli az autózást, így nem kell megmagyaráznom, miért is volt/van/lesz szükség autós játékra.

Az alapanyagok adottak voltak: porosodott nálam némi maradék narancssárga és világoskék fonal, meg – miután húsvét után jártunk – Dunát lehetett rekeszteni üres Kinder-tojásokkal. Szóval egyértelmű volt, hogy valami csörgős, horgolt lógattyú fog készülni. Na de mi ezen belül mégis mi legyen? Mi lehet narancssárga és világoskék? Néztem, néztem a fonalakat, és akkor beugrott: Frutti di mare!!!

Innen már viszonylag könnyű volt az ügy. Csörgőket rejtettem a tojásokba, aztán ezeket körbehorgoltam, és tengeri herkentyűket bűvészkedtem belőlük: egy halat, egy polipot és egy rákot. Végül zsinórt horgoltam nekik, amik egy, az autósülés fogantyújára gombolható szerkezetben találkoznak.

Ilyen lett:

Gesztenyés-meggyes torta

Ha nem lett volna Mr. Murphy, akkor valószínűleg az sem történik meg, hogy pont a legnagyobb diétázás idejére esik egy szülinap. A szülinaphoz pedig torta is dukál… Na de hogyan süssünk tortát tej, tojás, glutén, kakaó (ja, mert menet közben ez is gyanúba keveredett), olajos magvak, aprómagvas gyümölcsök és hasonlók nélkül nélkül??? Először azt gondoltam, ez az igazi mission impossible, de végül csak sikerült. Az eredmény az alábbi gesztenyés-meggyes torta lett:

 

Hozzávalók a piskótához:

  • 20 dkg liszt (Bezgluten piskótakeverék)
  • 8 dkg cukor
  • 1 tk sütőpor (gluténmentes, pl. Bezgluten vagy Haas)
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 6 ek. olaj
  • 2 dl víz
  • 1 ek. 10%-os ecet

Hozzávalók a töltelékhez, díszítéshez:

  • 50 dkg bio gesztenyemassza (Maroni)
  • 2 dl rizstejszín
  • cukor ízlés szerint
  • rum vagy rum aroma ízlés szerint
  • 2 üveg meggybefőtt (tartósítószermentes)
  • 1 tk. agar-agar por

Elkészítés:

Azt találtam ki, hogy félretéve minden szkepticizmusomat, megpróbálom elkészíteni az egyik korábban talált tej-tojásmentes piskótareceptet gluténmentes liszttel. A kétkedés abból származott, hogy a recepttel még normál liszttel is csak félsikereket tudtam elérni, a gluténmentes lisztkeverékek pedig csak tovább szokták nehezíteni a dolgomat, de némi kísérletezés után kiderült, hogy a Bezgluten piskótakeverékkel egész könnyű, finom tésztát lehet összedobni. Azt nem tudom, hogy a piskótaformám mérete vagy a sütőm vagy maga recept vagy ezek együttesen eredményezték-e, hogy nem lett olyan magas a piskóta, mint szerettem volna, ezért két lapot is készítettem (azaz a fent adag 2x-esét vettem), hogy igazán szép tortát kapjak. A tészta hozzávalóit az ecet kivételével simára kevertem, majd gyorsan hozzákevertem az ecetet is, sütőpapírral bélelt formába öntöttem, és kb. 150 fokra (légkeveréssel) előmelegített sütőben 30-40 percig sütöttem. Mindenképp érdemes tűpróbával ellenőrizni.

Közben elkészítettem a gesztenyés tölteléket. Kiolvasztottam a gesztenyetömböket, a rizstejszínnel fellazítottam, majd cukorral és rummal ízesítettem. A két üveg meggybefőttet lecsöpögtettem, az egyik üveg levét fel is fogtam egy edényben. A léhez hozzáadtam az agar-agar port (a zselatin állítólag szarvasmarhából származik, így nálunk most az sem játszik), lassan felforraltam, és félretettem hűlni.

Az alsó piskótalapot megkentem gesztenyével, került rá egy réteg meggy, amire ráöntöttem az addigra hűlni kezdő, így sűrűsödő, agar-agaros lé 2/3-át, hogy összefogja a meggyeket. Erre ráfektettem a másik lapot, megkentem a tetejét és az oldalát gesztenyével, díszítésként pedig meggyet és habkinyomóval formált gesztenyehalmokat használtam. A maradék agar-agaros levet újra felmelegítettem, hogy szép sima legyen, és a díszítések közé öntöttem zselatinnak.

 

(Megjegyzés: A receptben szereplő márkákat sokkal inkább közérdekből, mint reklám céljából neveztem nevükön.)

Végre kimondatott…

“Hétszáz hazai orvos – szülész-nőgyógyász, gyermekorvos, belgyógyász, aneszteziológus, intenzív terápiás- és oxiológus szakorvos, bioetikus, epidemiológus – és egészségügyi dolgozó, köztük bábák és szülésznők is aláírták azt a levelet, amelyben arra kérik a leendő köztársasági elnököt, hogy adjon helyt dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, szülésznő, bába és pszichológus kegyelmi kérelmének.

Az orvosok és egészségügyi szakemberek szerint dr. Geréb Ágnes kezei között NEM halt meg olyan gyermek, aki kórházban kétséget kizáróan megmenthető lett volna, ezért is kérik a köztársasági elnököt kollégájuk – Magyarországon eddig példátlan – büntetésének elengedésére.”

Folytatás az eredeti cikkben.

És a meglepő, talán reményteljes fordulat:

“Engedélyezték az ítélet végrehajtásának elhalasztását Geréb Ágnes ügyében: a szülész-nőgyógyásznak mégsem kell börtönbe vonulnia holnap.”

Folytatás az eredeti cikkben.

Hurrá, medvehagyma szezon!

Eszti már hetekkel ezelőtt írta, hogy náluk (értsd: Svájcban) már nő a hegyoldalban a medvehagyma, amitől rögtön el is kapott a sóvárgás. Akkor persze, amikor Apa (nem kifejezetten önszántából) célba vette egyik kedvenc bioboltunkat, teljesen elfelejtettem a lelkére kötni, hogy hozzon egy csomóval. Aztán elérkezett a hétvége, amikor Anyukámnak meglepetés szülinapi vacsorát szerveztünk nálunk, és erre az alkalomra nagynénémék valami telepatikus sugalmazás hatására, valamint nagy örömömre hoztak nekem egy csokor medvehagymát.

Ezután a nem túl lényeges, de annál hosszabbra sikerült bevezető után jöjjön két recept, amiket elkövettem belőlük.

Medvehagymás krém

Hozzávalók: medvehagyma, vaj vagy margarin, majonéz, só. (Adagolás ízlés szerint: Aki kevésbé szereti a vajas krémeket, tegyen bele kevesebb vajat vagy margarint. Aki pl. gyógyászati okokból, magas vérnyomásra szeretné fogyasztani, annak érdemes mellőzni a sót. Aki szeretne inkább olyan fűszeres vajat kapni, amiben később esetleg süthet is, az hagyja ki a majonézt.)

Elkészítés: A margarint jóelőre kivettem a hűtőből puhulni. A medvehagymaleveleket lemostam, lecsöpögtettem, és felvagdostam nagyobb darabokra. Bedobáltam a turmixgépbe a margarinnal, majonézzel és sóval, és összedolgoztam. A turmixgép nem létszükséglet, de így egyrészt nem kell olyan gondosnak lennünk az aprításnál, másrészt az egész krém üde zöld színt kap.

Diétás kiegészítés: Mivel én tej- és tojásmentesen étkezem, ezért természetesen növényi margarint és tojásmentes “majonézt” használtam.

Medvehagymás pogácsa és sajtos rúd

Alapul vehetünk bármilyen, jól bevált receptet. Én ezt a tej- és tojásmentes tésztát választottam:

Hozzávalók: kb. 10 levél, apróra vágott medvehagyma, 40 dkg (tönkölybúza) liszt, 20 dkg növényi margarin, 1 tk. só, 1 csomag instant élesztő, 1 kk. cukor, kevés zabtej, olívaolaj, növényi sajt.

Elkészítés: Az élesztőt kb. fél dl cukros zabtejben felfuttattam, majd összegyúrtam a hozzávalókat, és még lazítottam annyi zabtejjel, hogy masszívabb kelt tésztát kapjak. Az én ízlésemnek ez egy kicsit szárazabb süti, ezért legközelebb szerintem beledolgozok majd pár szem főtt, áttört krumplit is.

A tészta nagyrészéből pogácsát készítettem. Kinyújtottam 1-2 mm vékonyra, bekentem olívaolajjal, félbehajtottam, megint kentem, megint félbehajtottam, ezt még megismételtem párszor, majd az így kapott tömböt kb. 1 cm vastagra nyújtottam, és a legkisebb formával pogácsákat szaggattam belőle. Sütőpapíron, 180 fokon sápadtra sütöttem őket. (Nem szabad megvárni, míg megpirul, mert akkor teljesen kiszárad.)

A szaggatáskor lepotyogott maradékokból lettek a sajtos rudacskák. Összegyúrtam a tésztát, és kb. 2-3 mm vastag téglalapot nyújtottam belőle. A lap felére növényi sajtot reszeltem (mi Viofastot veszünk, ehhez natúr vagy mozzarella ízűt érdemes választani), aztán ráhajtottam a téglalap üres felét. Felvágtam kb. 1 cm széles csíkokra, amiket megcsavarva sütőpapírra fektettem. Szintén 180 fokon sütöttem meg. Ha a rudacskákat mártogatósként használjuk valamilyen kencéhez, akkor nem is igénylik a krumplis dúsítást, maradhatnak ilyen szárazkásak is.

Manósapka

A téli horgolmányok közül még kimaradt Marci manósapkája. A barkások “Korcsolya” színű Szerpentin fonalából készült – végtelenül egyszerűen. Ha jól számolom, akkor a 32 szemből álló, kezdő láncszemsor után 20 sor kispálca következett, az utolsó 2 sor elején és végén pedig fogyasztottam egyet-egyet. A (majdnem) téglalapomat félbehajtottam, és összeöltöttem annál a szélénél, amin a fogyasztások voltak, így kaptam egy kapucnit, aminek a tarkórészén volt egy kis “gömbölyűség”. A kapucni nyakrészére horgoltam még 5 sor kispálcát nyakmelegítőnek, a kapucni-nyakmelegítő találkozásánál belefűztem egy fonalat kötözőnek, és el is készült a kezdő manósapi:

Itt a nyakrész pont nem látszik, de éppen ez volt a lényeg, hogy be lehessen tűrni, és melegítse Marci nyakát.

Nagy zimankó idején még alákerült egy “kupaksapi”, ami jól rácuppant Marci homlokára, így tökéletes volt a védelem.

Rakott palacsinta tej és tojás nélkül

Még mindig édesség…

Amikor kiderül, hogy jóideig nélkülöznünk kell a tejet és a tojást, az egyik első étel, ami miatt krónikus szívfájdalom kap el minket, az a palacsinta. Egészen addig, amíg rá nem jövünk, hogy teljesen jól működő és finom palacsinta süthető tej- és tojásmentesen is. Sőt egész sok variáció létezik. A tejet helyettesíthetjük növényi tejjel vagy simán vízzel, ásványvízzel, szódával, a tojást egy az egyben elhagyhatjuk, vagy pótolhatjuk növényi kötőanyagokkal (pl. zabpehellyel), illetve kísérletezhetünk még keményítővel és különböző típusú lisztekkel. Én legutóbb ezzel a recepttel próbálkoztam:

fél kg liszt
kb. 1 liter szénsavas ásványvíz
6 ek. kukoricakeményítő (tojásonként kb. 2 ek.)
csipet só
(Cukrot nem szoktam a tésztába tenni, így már az első palacsinta sem ragad le, és kedvünkre variálhatjuk a sós és édes töltelékeket.)

Ennél a sütésnél éppen palacsintatortát készített Kriszta és a Kockásfülű Nyúl, így Csenge kérésére naná, hogy mi is rakott palacsintát ettünk. A töltelékek:

szilvalekvár
baracklekvár
diótöltelék (darált dió cukorsziruppal leforrázva)
csokipuding (kakaópor, cukor, rizstej, kukoricakeményítő)

Minden emeletre más-más tölteléket kentünk, és amikor felkerült minden réteg, ráöntöttük a maradék pudingot. Az eredmény leginkább a klasszikus “ronda és finom” kategóriába sorolható. Gyorsan meg is ettük…:)

Mandulás linzer házi szilvalekvárral

Ha már így belelendültem, folytatom a diétás nyalánkságok sorát. Most egy (a már jól ismert fórumról származó) tej-tojásmentes linzer megbolondított receptjét írom le.

Hozzávalók:

30 dkg liszt
20 dkg (tejmentes) margarin
10 dkg cukor
1 csipet só

Ez az eredeti recept. Én ebből csíptem le egy kevés margarint, hozzákevertem kb. 10 dkg mandulakrémet (Rapunzel-féle, 100%-os, bio mandulamassza), és mivel ez a margarinnál folyékonyabb dolog, még egy kis liszt hozzáadásával tettem gyúrhatóvá. Miután a tésztát összedolgoztuk, érdemes egy órát hűtőben pihentetni, hogy könnyebben kezelhető legyen. Ezután lisztezett deszkán 3-4 mm vastagra nyújtjuk, nagy pogácsaszaggatóval köröket szaggatunk belőle, majd sütőpapírral bélelt tepsiben, alacsony hőfokon megsütjük. Vigyázat, nagyon gyorsan sül! Ne hagyjuk kiszáradni, amint elkezd színe lenni, érdemes kikapni a sütőből. A mandulás linzereket finom, Nagyi-féle szilvalekvárral ragasztottam össze, végül meghintettem porcukorral, de csak a dekor kedvéért.

Kelt tésztás sütemények tej és tojás nélkül

Jöjjön a húsvéti kalács és kuglóf receptje! A kelt tészta:

1 kiló liszt
1 kocka élesztő
1 csipet só
3-5 ek. cukor
15-20 dkg margarin (vagy más növényi zsír)
annyi narancslé, amivel lágy tésztát kapunk

Ha szeretnénk, akkor az élesztőt kevés cukros vízben felfuttathatjuk, de nem szükséges. A hozzávalókat jól összegyúrjuk, kelni hagyjuk, majd felhasználjuk a kívánt kelt tésztás sütihez.

Kakaós és kókuszos kalács

A fenti tésztából két kalács készülhet el. A tésztát tehát először megfelezem, aztán a két darabot 3-3 részre osztom.

A kakaós kalácshoz lisztezett deszkán kinyújtom a 3 lapot. A méreten nem kell sokat agyalni, ha valahol 2-5 mm körüli vastagságot kapunk, akkor jók vagyunk. A lapokat alaposan beszórom cukrozott kakaóporral (tejmentesek figyelmébe: kifejezetten magunk cukrozta, holland kakaót használjunk!), egyenként összetekerem a hosszabbik oldalon kezdve, az így kapott kakaós tekercseket pedig megfonom kalácsnak.

A kókuszos kalácsnál ugyanígy járok el, csak ezúttal cukrozott kókuszreszelékkel hintem meg a lapokat.

Ha van kenyérsütő formánk, akkor tegyük bele egyenként a kalácsokat, ha nincs, akkor válasszunk egy kisebb, de viszonylag magasabb falú tepsit, amiben lazán elférnek egymás mellett, és még nőni is tudnak benne. (A tepsikbe én sütőpapírt szoktam használni.)

Tegyük a kalácsokat kb. 180 fokra előmelegített sütőbe. Mikor kezd színe lenni, meg szoktam kenni párszor egy kis rizstejjel elkevert mézzel, hogy legyen egy kis fénye, enélkül mattabb kalácsot kapunk, ami persze nem baj.

Ha szép pirosra sültek, kivesszük, és rögtön ki is kapjuk a tepsiből, hogy ne “izzadjon meg” az alja. Nem lehet elrontani, és mindig irtó fincsi!

Kuglóf

Húsvétkor a fent leírt tésztának csak a feléből készült kalács, a másik feléből kuglófot sütöttem, mert nálunk ez elmaradhatatlan része az ünnepi reggeliknek.

Mikor megkelt a tészta, a kuglófnak leválasztott félbe előre beáztatott mazsolát kevertem (lehet rumba vagy rum aromába is áztatni, ez sajnos éppen nem volt), majd a tésztát hurka alakúra formáltam, és finoman belenyomkodtam a kimargarinozott, kilisztezett kuglófsütő formába.

Szintén 180 fokos sütőben sütöttem tűpróbáig. Mikor kihűlt, nyakon öntöttem csokimázzal. (Ehhez összemelegítünk 20 dkg porcukrot, 3 ek. kakaóport, 3 ek. olajat és 4 ek. vízet, épp csak annyira, hogy homogén öntetet kapjunk.)

Picit szárad, aztán lehet is falatozni. Jó étvágyat!

(A recept forrása itt található.)

Nagy bepótolós: műtét, 6 hónap, húsvét, valamint 5 év után

Akkor ahogy ígértem, jöjjön egy részletesebb beszámoló Marci műtétjéről. Meg sokminden másról…

Elöljáróban

Annak, aki nem ismeri az előzményeket, leírom, miért is volt ez az egész. Marci ajakhasadékkal (más néven nyúlajakkal) született, szerencsére a hasadékok közül a legenyhébb formával, egyoldali inkomplett ajakhasadékkal, ami azt jelenti, hogy a hasadék többnyire csak az ajakpírt érintette, illetve az ajakpír és az orr közötti területen behúzódás formájában látszott, hogy az izmok összezáródása még ott sem tökéletes. Ezek a képek nem a legelőnyösebbek, de elég jól látszik rajtuk a helyzet (no meg az ekcéma is, grrr…):

Magukról a hasadékokról annyit érdemes tudni, hogy a nagyon korai (4-9. heti) embrionális fejlődés során kialakuló rendellenességek. Az arc ebben az időben fejlődik ki – nagyon röviden és leegyszerűsítve úgy, hogy a 4. héten úgynevezett arcnyúlványok jelennek meg a fej felső és oldalsó területén, melyek fokozatosan közelednek egymáshoz (az orr-száj felé haladva), és összenőnek, záródnak. Ez a záródás több okból (genetikai hajlam, vitaminhiány, pszichés problémák, stressz, betegségek, stb.) hiányosan mehet végbe, különböző helyeken különböző mértékű hasadékokat hátrahagyva (pl. egy- vagy kétoldali ajakhasadék, haránt archasadék, szájpadhasadék). Marci esetében majdnem teljes volt a záródás, súlyos esetben kiterjedhetett volna az orralapra, a fogmederre és a szájpadra is, ami a kevésbé szerencsés gyerekek számára kb. 16 éves korig tartó műtét- és korrekciósorozatot jelent.

Sokat gondolkoztunk azon, hogy nálunk mi lehetett a kiváltó ok. A családban nem tudott senki hasadékról, így a genetikai tényező valószínűleg kizárható. Amennyire emlékszem, nem voltam beteg sem abban az időben, viszont már elég hamar tudtuk, hogy várandós vagyok, és Meggymag után végigaggódtam az első hónapokat, hogy Marci velünk marad-e, szóval stressz az volt rendesen…

A műtétről

Fül-orr-gégész nagynéném javaslatára a szegedi Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinikát választottuk, ami elsőre furcsának tűnhet, hiszen elég messze van, viszont az egyik nagymama szegedi, így jóval kényelmesebb megoldás volt, mint Nagykovácsi és Budapest között ingázni (értem ez alatt Apa látogatásait, és a kórházi tartózkodás és a varratszedés közti időszakot).

Szerencsére a szigorú diéta és a gyógyszerezés hatására Marci ekcémája visszavonulót fújt, így nem kellett azon aggódnom, hogy az arcát borító pöttyök miatt nem akarják majd megműteni.

Február végén meg is kaptuk az időpontot: március 8. Március 7-én reggel volt az első jelenésünk a klinikán, ahol még egy gyors pillantást vetett Marcira a professzor, illetve találkoztunk az altatóorvossal, aki megvizsgálta, és felvett róla mindenféle adatokat. Ezen a ponton történt némi …khm… furcsaság. Megkérdezte Marci súlyát, mire mondtam, hogy nem tudom, már régen mértük, olyan 7 és fél kiló körül lehet. Ez a szám fel is került Marci lapjára. Akkor még nem tűnt fel a dolog, gondoltam, a műtét előtt úgyis felvesznek minden szükséges adatot pontosan. Utólag viszont egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy például bárki megmérte volna Marci súlyát, hiszen egészen a műtőajtóig vele voltam, és addig nem történt mérés. Ez persze nem zárja ki, hogy a műtőben rátették egy mérlegre, de tény, hogy az összes lapján 7,5 kg szerepelt. Szóval nem tudjuk, hogy az általam megadott, egyértelműen hasraütésszerű szám, vagy egy méréssel igazolt súly alapján számolták-e ki a gyógyszereit az altatótól kezdve a fájdalomcsillapítókon át az antibiotikumig. Nem tudjuk azt sem, fogyott-e Marci ezidő alatt, és ha igen, mennyit, így már nem is fogjuk megtudni soha, hogy a kb. két héttel a műtét után mért 7400 g milyen viszonyban van Marci műtét alatti, valós súlyával, és hogy vajon nem csak a szerencsén múlt-e, hogy nem történt gyógyszerezési probléma.

No de visszatérek a kórházi napok történéseire. A megelőző vizsgálatok után hazamentünk a nagyihoz, elrendeztük a csomagokat, és megpróbáltunk pihenni. Utóbbi nem nagyon sikerült, Marci egész éjjel szopizott, hajnalban elkezdődött a számolgatás, hogy mikortól nem ehet ill. ihat, én pedig részben ezért, részben az izgalom miatt képtelen voltam aludni akár egy órát is. Így másnap reggel teljesen kialvatlanul indultunk el a gyermekklinikára.

Itt kitérnék arra a speciális helyzetre, amiben a Szegeden műtött, hasadékos gyerekek vannak. A kezelőorvosuk ugyanis az Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinikán dolgozik, ott viszont nincsenek megfelelő körülmények gyerekek számára, így a hasadékos gyerekeket a gyermekklinika sebészeti osztályán műtik és ápolják. Az csak a kisebbik gond, hogy mennyivel színvonalasabb állapotok vannak a viszonylag fiatal arcklinikán, mint a gyerekklinikán, a nagyobbik ez a kétlaki állapot, vagy helyesebben inkább “se ide, se oda nem tartozás”. Ezt később még kifejtem.

Szóval vissza a műtét reggeléhez. Először is lepakoltunk az őrzőben, ahol a gyerekek a műtét utáni napot/éjszakát töltik a szüleikkel. Itt Marci megkapta a bódítót, amitől lassanként bájosan bamba lett, ezalatt pedig elkezdett beköltözni a többi műtétre váró család is. Az őrzőben összesen 7 ágy volt, különböző méretűek, érthető módon Marci került a legkisebb rácsoságyba. Az ágyak mellett egy-egy szék a virrasztó szülőnek, illetve volt még egy sarok íróasztallal, gyógyszerekkel, kötszerekkel, egyebekkel a műtött gyerekek felügyeletét ellátni hivatott szakápoló részére. Meg kell még említenem a monitorozó szettet, az egyetlen darabot, ami az őrzőben volt, amit jobb híján úgy használtak, hogy mindig az aktuálisan műtőből kihozott gyerekre csatlakoztatták, így a gyerekek csak addig voltak monitorozva, amíg vissza nem tolták a soron következőt. Nem volt valami megnyugtató érzés… De megint előre szaladtam. 8 körül megérkezett a professzor és csapata, ekkor Marcit már a műtőben előkészítették, mi pedig kint vártunk. A műtétet egy órásra ígérték, így mondanom sem kell, mennyi hajunk hullott ki, amíg 10-kor végre behívtak minket, illetve csak engem, mert az őrzőben csak egy szülő tartózkodhat. Összeszorult a szívem, ahogy megláttam Marcit. Az oldalán feküdt, feje alátámasztva, arcán oxigénmaszk és több szúrásnyom, szája felett varratok és néhány, cicabajuszhoz hasonlatosan elrendezett összehúzótapasz, orrában tampon, ujján pulzoximéter, lábában branül, a többi végtagján elpukkant vénák. Nem érhettem hozzá, hogy magától ébredjen, így csak figyeltem, ahogy pihegve-remegve dolgozik a szervezete, ahogy csöpög az infúzió, és ahogy zavaróan hangosan és ijesztően szabálytalanul pittyeg a pulzoximéter. Az ápoló minden “rendellenességnél” ránézett Marcira, amikor elkezdett ébredezni, levette a maszkot, lekötötte a kezét, hogy ne bántsa a sebet, majd átpakolta a szettet a következő, műtött gyerek ágyához.

Az előre kiküldött papírokban leírták, hogy a műtét után 24 óráig szülői felügyeletet kell biztosítanunk a gyerek mellé, fel voltam rá készülve, sőt örültem is neki, hogy végig Marci mellett lehetek. Eleinte az is nagyon megnyugtató volt, hogy az őrző falára kiírt működési rend szerint végig jelen kell lennie egy szakápolónak, aki, ha kimegy, köteles helyettest biztosítani. A nappali ápolók irtó lelkiismeretesek voltak, mellettük nem is aggódtam volna, de aztán eljött az este, és a váltás, amikor ugyan sokkal kedvesebb, de sokkal kényelmesebb csapat érkezett. Az őrzőben csak három gyerek maradt, a többiek vagy hazamentek, vagy visszatértek az osztályukra. Az ápolók éjjel többször bejöttek, és biztattak minket, anyukákat, hogy nyugodtan feküdjünk az üres ágyakra, és aludjunk egyet. Mondanom sem kell, mennyire mertem lefeküdni, mikor látom, hogy a 6 hónaposom hogyan küzd a saját működéséért, monitor sehol, az őrző működési rendjében leírt szakápolók pedig két ajtóval arrébb alszanak. Így megint nem aludtam semmit, ahogy a másik két anyuka sem, akikkel próbáltuk beszélgetéssel elütni a haladni nem akaró időt.

Időnként egy-egy kellemes vagy kellemetlen közjáték törte meg a monotóniát. Ilyen volt Marci itatása, amikor fecskendőből kapott egy kis vizet, egyre többet, egyre ügyesebben. Vagy amikor kijött a lábából a branül, és más lehetőség már nem lévén, a fejében kellett vénát szúrni, ami annyira felzaklatta, hogy megint ki kellett kicsit ütni. Ez pl. egy klasszikus kiborulós momentum volt. Ahogy az is, hogy a fejében lévő branül kupakja kinyílt, és elkezdett vérezni, és elsőre azt hittük, hogy már megint újat kell szúrni. Közben 3 óránként fejtem, hogy ne csökkenjen a tejmennyiség, és ne durranjak ki.

Végre eljött a reggel, költözhettünk a kórterembe. Irtóra megkönnyebbültem, hogy nagy méretű rácsoságyat kaptunk, amiben én is elférek Marci mellett. Együttalvós, igény szerint szoptatós család lévén el sem tudtam képzelni, hogy másképp hogyan lesznek nyugodt éjszakáink. Elrendeztem magunkat, aztán eddig tartott a béke. Megjöttek az új ápolók, befutottak az orvosok, és fogalmam sincs, hogy mit műveltek odakint, de az altatóorvos teljesen összezavarodva jött be hozzánk, és elkezdett kérdezgetni, hogy mikor milyen gyógyszereket kapott Marci, ami fel van írva, azt beadták-e neki, amit beadtak, felírták-e, stb-stb., én meg néztem elkerekedett szemekkel, hogy ezt miért nekem kéne tudni, és kb. az egyetlen input, amit be tudtam azonosítani, az a fecskendőbe szívott víz volt. Teljesen kaotikus hangulat volt, közben pedig Marci is el kezdett üvölteni, én meg szóltam az első utamba kerülő, tanuló ápolónak, hogy adjanak már valami fájdalomcsillapítót. Elment, majd visszatért azzal, hogy az ápolók szerint most kapott kúpot. Néztünk egymásra Apával, és megállapítottuk, hogy Marci egyikünk jelenlétében sem kapott semmit. Szóltunk, hogy nem kapott, hacsak nem telepatikus úton, mire közölték, hogy márpedig a papír szerint kapott, de ha biztosak vagyunk benne, akkor na jó, kap. Aztán jött a vizit, és reméltem, hogy végre valami “szakszerű” fog történni, majd mond valaki valami értelmeset, megnézik Marci varratait, vagy valami. Meg volt egy kis probléma is, ugyanis a reggeli gyötrődés eredményeképpen a Marci orrában lévő tampon elkezdett kijönni. Kérdeztem, hogy ez nem baj-e, mire azt mondták, hogy nyugalom, elég sok van az orrában, ilyenkor csak le szokták csippenteni a végét, hogy ne sodorjon még többet ki, ahogy mozog. De! Ők nem nyúlnak más betegéhez, majd jön a mi orvosunk, és lecsippenti. Hurrá… Nem tudom hány lapáttal tett rá a helyzetre a kialvatlanságom, de ekkor már teljesen ki voltam bukva, és úgy éreztem, nagyon nem vagyunk jó helyen…

Közben hívtak a rokonok, hogy minden rendben van-e, többek között a nagynéném is. Jól kipanaszkodtam magam, mennyire gáz a helyzet, ő pedig próbált megnyugtatni, és kitalálta, hogy felhívja az osztályos orvost és/vagy az osztályvezetőt, hogy tájékozódjon. Nem sokkal később bejött hozzánk egy másik osztályról egy gyermekgyógyász, aki elmondta, hogy a nagynéném beszélt vele telefonon, mert kiderült, hogy valamikor valahol együtt tanultak, és igyekezett megnyugtatni, hogy jó kezekben vagyunk, minden rendben lesz, beszél a főorvossal is, hogy figyeljenek ránk jobban oda. Kicsit fellélegeztem, hogy talán most már zökkenőmentesebben fognak menni a dolgok.

Ez alatt Marci már kaphatott anyatejet, de hivatalosan csak cumisüvegből. Na ez is egy külön fejezet. Még a műtét előtt megkérdeztem a professzort, hogy hogyan szokott menni műtét után a szoptatás, mire ő azt mondta, hogy azt szokta javasolni, hogy pár napig cumisüvegből kapjanak enni a babák, hogy ne sérüljön a seb. Mi tagadás, nem voltam megelégedve ezzel a válasszal, mert ha pl. higiénés okokra hivatkozik, akkor az érthető, de hogy egy szilikon cumi gyengédebb lenne a női mellnél, ebben valahogy nem sikerült logikát találnom. Így a szoptatási tanácsadó ismerőseimhez fordultam, és segítségükkel felvérteztem magam egy Soft Cup nevű, szoptatást támogató etetőeszközzel szükség esetére, és egy (amerikai?) szakirodalmi hivatkozással a hasadékos babák szoptatásáról, amiben feketén-fehéren leírják, hogy a műtét napján megkezdett szoptatás a lehető legjobb a babáknak, és a tapasztalatok alapján nem kell a műtéti heg sérülésétől tartani. A professzornak el is kezdtem magyarázni, hogy kaptam egy ilyen és ilyen segédeszközt, de miután bezárt fülekkel ismételgette, hogy cumi, cumi, egyértelmű volt, hogy nem fogunk szót érteni a témában. Úgy döntöttem, hogy az ösztöneimre és Marci jelzéseire hallgatok az ügyben, és mivel ismertem a szakirodalmat, a lelkiismeretem is nyugodt volt, hogy nem fogok ártani, még akkor sem, ha itthon ezt még nem így gondolják. (A professzor már csak azért sem tudott meggyőzni az ellenkezőjéről, mert már az is csoda számba ment, hogy Marci szopizik, ráadásul kizárólag szopizik, és mégis nagyobbra nőtt, mint azok a babák, akikkel dolguk szokott lenni, és a kórházban is én voltam az “anyuka, aki szoptat” – azzal a hitetlenkedő felhanggal, ahogy a csodabogarakról szoktak sutyorogni, szóval látszólag nem volt nagy gyakorlatuk ez ügyben.) Persze nem vagyok egy konfrontálódó típus, így eleinte próbálkoztam a Soft Cuppal, ami szerencsére működött, mint etető eszköz, de a cicit nem pótolhatta. Miután a fent leírt káosz a tetőfokára hágott, és Marcival mindketten a tűréshatárunkhoz értünk, úgy döntöttem, hogy engem nem érdekel a tiltás, ha ők nem segítenek, hogy a fiam jobban érezze magát, majd én teszek róla: megszoptatom. Óvatosan mellre tettem Marcit, ő szintén óvatosan elkezdett szopizni, és éreztem, ahogy elönt minket a nyugalom, és szép lassan kizárja a kórházi őrületet a tudatunkból. Az idill sajna nem tartott sokáig, mert egy ápoló naná, hogy pont akkor jött be, és rögtön meg is kérdezte, hogy szabad-e nekünk ezt. Én elsoroltam, hogy melyik doki mit mondott, én mit gondolok, ködösítettem, hogy alapvetően softcupozunk, a cici csak “nyugigumi”, meg felhoztam az észérveket, hogy már annyira ki volt készülve a baba, hogy még mindig jobbnak láttam megszoptatni, mint lázat, rosszullétet, miegyebet kockáztatni. A vége az lett, hogy a nővér elmorzsolt egy “hát maga tudja” mondatot, és ránk hagyta a dolgot, abban a műszakban pedig legalább már nem kellett emiatt görcsölnöm. A zűrös napot egy viszonylag kényelmesen, kb. 2×2 óra alvással eltöltött éjszaka követte. Kisebb kellemetlenséget okozott, hogy mindketten olyan fáradtak voltunk, hogy kimaradt két szoptatás, amire csak akkor döbbentem rá, mikor tejben tocsogva ébredtem, így a hajnali szunyókálás helyett reggelig csomókat masszíroztam és fejtem.

A “se ide, se oda nem tartozás” újabb epizódjának főszereplői ezúttal az arcklinika orvosai voltak. Nem véletlenül írtam, hogy “se oda”. Úgy volt ugyanis, hogy a műtét után minden délután átjön majd valaki Marcihoz, hogy megnézze minden rendben. Vártunk türelmesen, de semmi. Én naivan azt gondoltam, hogy már a műtét napján ellenőrzik, nem így történt, és ezt még úgy-ahogy el is fogadtam. De másnap se jöttek. És közben a gyereksebészet részéről meg ment a “majd a szakember az arcklinikáról” szöveg. Lehet, hogy csak nekem furcsa, vagy csak én vagyok túlérzékeny e téren, de harmadnap úgy keltünk fel, hogy a féléves, frissen műtött fiamat két napja nem látta orvos két méternél közelebbről.

Jött a vizit és az újabb pofon: kihagytak minket. Egy ápoló hívta vissza a díszes társaságot, hogy itt még van egy beteg. A főorvos visszafordulva mondta is, hogy ja igen, beszélt vele az XY doktornő. Khm… ez lett az eredménye… Viszont ezután legalább hajlandó volt szót váltani velem. Ő is rögtön a szoptatást hozta fel, nagyjából rábólintott, bár inkább amolyan “mosom kezeimet” stílusban állt hozzá, és nem hagyta ki, hogy majd jönnek az arcklinikáról, és majd ők megmondják a tutit. Erre felvetettem, hogy már két napja várjuk őket, és nem tudják-e mikor jönnek, nem lehet-e szólni nekik (ismét naiv Anya: azt gondoltam, ennyi együttműködés azért van a klinikák között), mire széttárta a kezeit, és közölte, hogy hívjam fel őket. Pfff… Mindenesetre telefonáltunk, és csodák csodájára egy órán belül megérkezett egy doktornő. Végre! Megvizsgálta Marcit, lecsippentette az addigra még jobban kilógó tampont, és ami a legjobb, rábólintott a szoptatásra. Huhh, úgy éreztem, hogy ezzel végre egyenesbe jövünk. Megkérdeztem azt is, mikor mehetünk haza (a professzor 2-3 napot mondott), azt mondta, reggel megint átjönnek, és akkor megbeszéljük.

Ezután már csak hab volt a tortán, hogy némi szervezkedés és költözködés miatt átraktak minket egy másik kórterembe, ami jóval nagyobb, szellősebb és nyugodtabb volt, és csak egy gyerek, egy szintén hasadékos kisfiú volt, akinek egy nappal Marci előtt műtötték a szájpadját. (Megjegyzem, hozzájuk is csak akkor nézett be orvos, amikor a telefonunkra átjött valaki az arcklinikaiak közül.) A három szabad ágy ellenére Marci a legkisebb rácsoságyat kapta, hiába kértem a nappalos nővértől, hogy hadd aludjunk egy nagyobban. Időközben nagyon csúnyán kiújult Marci ekcémája. Várható volt. Viszont nem kis gondot jelentett, hogy emiatt veszettül vakarni kezdte magát, főleg az arcát. Próbáltam megbarátkozni a gondolattal, hogy megint nem fogok aludni, mert Marcit nem lehet őrizetlenül hagyni, aztán kértem az éjszakás nővért, hogy hadd maradjon bent Apa is, hogy válthassuk egymást, de nem lehetett. Végül vállalva, hogy hülyét csinálok magamból, nagy nehezen behajtogattam magamat a kiságyba, és elcsendesedtünk. Amikor benézett hozzánk az éjszakás nővér, leesett neki a helyzet, és mondta, hogy feküdjünk át a nagyobbik rácsoságyba aludni. Éljen, 4-5 óra pihentető, szopizós alvás!

A következő reggeli vizitet az eddigiekhez hasonló mellőzés jellemezte. Még az sem érdekelte a dokikat, hogy a másik, ugye szintén nem-a-mi-betegünk kisfiú lázas és köhög, még az édesanyja kérésére se vizsgálta meg senki, maradt a “majd jön az orvos a másik klinikáról” duma. Ugyan már viszonylag elfogadható volt a helyzetünk, mégis kifejezetten “el innen” érzésem volt, így kicsit elszomorított, amikor az arcklinikáról átküldött orvos azt mondta, hogy elvileg még egy napig bent kéne maradnunk. Viszont szerencsére egy nagyon értelmes és humánus emberrel volt dolgunk, megbeszéltük, hogy alapvetően tök jól van Marci, nem lázas, nagyokat szopizik, kakil, nem hány, a gyógyszert amúgy is én adom be, szóval a kórház már nem sokat tud hozzáadni a jóllétéhez, irány haza! Villámgyorsan összepakoltunk, megvártuk az antibiotikum receptet, és gurultunk is vissza a Nagyihoz.

Utójáték

A Nagyinál tovább küzdöttünk az ekcémával, szegény Marci megállás nélkül vakaródzott, így folytatódott az éjszakai virrasztás, amit egész napos fetrengéssel igyekeztem kompenzálni. (Köszönet érte Ági nagyinak!) Az alvás csak nagy nehezen jött össze, ráadásként be is lázasodtam (csak a szokásos, túlhajtós láz), és Csenge is kezdett kiborulni attól, hogy nem otthon vagyunk, és minden figyelem Marcira irányul.

Még megvártuk a március 15-én esedékes varratszedést, arra rápihentünk egy kicsit, aztán vasárnap elindultunk haza, hogy némi fáradtság és kiakadás után végre helyrerázódjunk.

Az ekcéma elfajulása miatt hétfőn lementünk a gyerekorvoshoz, aki sajnos majdnem olyan tanácstalan volt ezzel a fránya betegséggel kapcsolatban, mint mi, és végső kétségbeesésünkben megállapodtunk abban, hogy felírja a szteroidos krémet, amíg túlleszünk a nehezén, azaz Marci kiheveri a műtétet, és képes lesz felülkerekedni ezen a durva pöttyösségen.

Most végre nyugalom van, szerencsére a szteroidos krémet nem kellett annyit használnunk, mint ahogy sejtettük, kipotyogtak és felszívódtak az utolsó varratok is, így végre elkezdhettük a szép heggyógyulást segítő krém alkalmazását. Mikor ezeket a sorokat írom, akkor már nagyjából kilábaltunk a lelki sérülésekből is, Marci kiheverte a kórházi-műtéti élményeket, nem riad fel éjszakánként sírva, és úgy tűnik, el is felejtette az egészet. Csenge nehezebben jött helyre, nagyon megviselte, hogy négy napig nélkülöznie kellett (a látogatási tilalom miatt ő nem jöhetett be hozzánk), és amíg minden Marci körül forgott, addig ő viszonylag zárójelbe került, ráadásul folyamatosan olyan szabályokat kellett betartania, amik egy négyéves örökmozgónak elég nagy erőfeszítésébe kerülnek. Talán az ő kerekre szeretgetése volt a legnagyobb falat a kórházas történet után, és még mindig extra odafigyelést és türelmet igényel, de lassan-lassan ő is kiheveri ezt a pár hetet.

Ja, és a lényeg: maga a műtét jól sikerült, profi munka volt, és bár amit most látunk, még nem a 100%-osan végleges kép, de Marci még mindig és már megint csuda jóképű kisember.

Fél év

Mire ennek a bejegyzésnek a végére érek, már egy hónappal túl vagyunk Marci feledik születésnapján. A hivatalos, 6 hónapos, védőnői felmérés szerint 7400 g, 69 cm, ami a krónikus mamatej-függőségnek köszönhetően azóta sem lett kevesebb. A legény még mindig szőke, de a szeme már kezd barnulni, és a megállíthatatlan nyálözönből kiindulva valami alakulhat fog ügyben is.

Tudományok: kúszás, vetődés, rugózás, mászás, vetődés, ülés, kapaszkodva állás. Egek… – teszi hozzá a kétségbeesett szülő. Szóval újfent elkezdhettük törni a fejünket, hogy mire is kell odafigyelni egy mindenhova bebújó és mindenre felmászó kalandor kapcsán, ezúttal már egy nem kifejezetten gyerekbarát lépcsővel nehezített terepen. A tudományokat muszáj kiegészítenem a nyelvi képességekkel, ami nem merül ki pusztán az intenzív gagyarászásban, hanem bizonyos szóutánzó hangsorok meglepően adekvát alkalmazását is magában foglalja, értem ezalatt a bármelyik szeretett személyhez való közeledést (vagy az erre irányuló mélységes vágyakozást) kifejező “anya, anya” képződményt, illetve a hasonló, de tárgyak irányában mutatott érdeklődés “adide, adide” formában való kinyilvánítását. Gyógypedagógus énem persze folyamatosan ismételgeti, hogy nem, a félévesek nem használnak szavakat, de a megdöbbentő tapasztalat másra enged következtetni…

Tavasz

A sok stresszel teli időszak után üdítő volt a tavasz beállta. A kertben nyíltak/nyílnak a virágok, hóvirág, krókusz, jácint, tulipán, nárcisz, ibolya, a cseresznyefa, a tavaly megfejtett meténg és a még idén is megfejtésre váró, kis bogyószerű, lila virágú, hagymás növényke.

Megmetszettem a rózsákat, a szedret, a ribizlit és a szőlőt, rendbe raktam a veteményest, elültettem a borsót, és átrendeztem a virágágyásokat.

A kerti munka és a napsütés több ponttal megdobta a közérzetemet, és Csengére is ráfért már, hogy szobagyerekből megint kerti gyerekké rohangálja magát.

A virágzással együtt persze beköszöntött a pollen szezon is – az allergiások nagy bánatára, szóval most a rokonaim nagyrésze ettől szenved, de én meglepő módon egyelőre kimaradtam a “buliból”. Hogy a jó levegőnek vagy a diétának köszönhető-e a dolog, az egyelőre rejtély, mindenesetre elgondolkodtató…

Húsvét

Április 6-ra kaptunk időpontot kontrollra, így összekötve a kellemeset a hasznossal Szegeden töltöttük a húsvétot.

Szokatlan volt a tej- és tojásmentes húsvét, de meglepően jól sikerült. Már előre kikísérleteztem egy kalács receptet (a fotón a kísérleti példányok kakaós és kókuszos változatban), készült kuglóf is, meg egy csokikrémes, kókuszreszelékkel meghintett piskótatekercs (erről sajnos nincs kép).

A közhasznúság érdekében lesz majd egy (vagy több) külön sütizős bejegyzés is, addig íme a képek:

5 év…

Ma, április 14-én ismét jeles napra virradtunk: 5 éve mondtuk ki M-vel az igent. Ilyen szépek voltunk akkor, és csak remélni tudjuk, hogy – kereskedelmi csatornás megfogalmazásban, az adott szám feltupírozásának reményében – fél évtized, valamint két gyerek után sem nézünk ki sokkal öregebbnek.